szombat, 2018. július 21., Dániel, Daniella

Az élet sója

Aki Erdélybe tervez egy kirándulást vagy pihenést a téli időszakban, annak bátran ajánlhatjuk a Tordai-hasadékot és bányát. A Kolozsvár közelében található látványosság nem csupán kellemes programot ígér, hanem igazi feltöltődést és akár gyógyulást is az aktív és passzív pihenni vágyóknak egyaránt.

Az élet sója

A sóbánya történetének kezdete a római korba nyúlik vissza, ugyanis már ekkor végeztek itt kitermelést, és évszázadokig szolgálta ki a helyieket. Később, a háborús légitámadások idején búvóhelynek használták, majd sajtot tartottak itt. Ma pedig egy különleges turisztikai központ, valamint remek lehetőség a gyógyulni vágyóknak.

A több emelet mély termekben bepillantást nyerhetünk a régi idők munkájába, néhány itt használt eszközt, szerkezetet is megnézhetünk, egyebek között a csigás emelőt. Ez azért különösen érdekes, mert a termelés és felszínre juttatás kizárólag emberi és állati erővel történt, sosem robbantottak. A lefelé vezető lépcsők mentén a falba vésett évszámok tudatják velünk, hogy a bányászoknak hány évükbe tartott odaérni, ahová mi most pár lépéssel lesétálunk. Ha kényelmesebbek akarunk lenni, lifttel is megtehetjük a távolságot. A panorámaliftből menet közben megcsodálhatjuk az elénk táruló látványt. A falak néhol gyönyörű márványos hatásúak, és jól megfigyelhető a só kirakódása, a túra végén, lehet, hogy még rajtunk is. A hőmérséklet folyamatosan 11-12 fok, a levegő tiszta, a mikroklíma jót tesz még az egészséges embernek is. Aki gyógyulás céljából jön ide, különféle szolgáltatásokat vehet igénybe. Számukra hoztak létre egy orvosi rendelőt és egy fitnesztermet. Több tárna és terem van nyitva a látogatók előtt, a szórakozási lehetőségek pedig meglepően sokrétűek. A  Rudolf-tárnában van egy óriáskerék, mini-golf pálya, mini bowling-pálya,  egy sportpálya, és a gyerekeknek játszótér. Ha intenzíven mozgunk, még jobban érvényesül ez itteni levegő gyógyereje. A fűtött üléses amfiteátrum különleges helyszínt biztosít kisebb rendezvényeknek, előadásoknak, vetítéseknek. A Mária Terézia tárnában egy földalatti sós vizű tóban csónakázhatunk, miközben a só formálta képződményeket csodáljuk. A József tárna még egy különlegességgel szolgál: többszörös visszhanggal válaszol nekünk, ha kiáltunk, de a többi tárna akusztikája is egyedi. De találunk itt földalatti templomot is, ahol a bányászok imádkoztak. Ha szeretnénk sós vizű tóban megmártózni, itt azt is kipróbálhatjuk.

A bánya mellett a környék számos kirándulóhellyel és látnivalóval rendelkezik. A vállalkozóbb kedvűek ellátogathatnak a legendák övezte Tordai-hasadékhoz, ahol függőhidakkal kiegészített ösvények és csodálatos panoráma várja őket. A sziklamászók kedvükre gyakorolhatják itt tudományukat. A közelben lévő Székely-kő is érdemes egy kirándulásra. A lábánál fekvő Torockóról pedig sokan azt tartják, hogy ez a legszebb erdélyi település. Van is okuk ezt mondani, hiszen jellegzetes népművészetük különleges hangulatot ad a falunak. A fehér házak és faragott kapuk mellett a népviselet és a festett bútorok egyediségét is megcsodálhatjuk a helyi múzeumban. A hagyományos állattartás nyomai szintén megfigyelhetőek most is. A helyiek vendégszeretetét mutatja, hogy rengeteg házban kaphatunk szállást. Ha már erre járunk, ne hagyjuk ki Kolozsvárt sem. Gyönyörű templomokat, történelmi épületeket és szobrokat, múzeumokat kereshetünk fel.

PM

Rovat: