csütörtök, 2018. július 19., Emília

Arab mesevilág - miért érdemes Abu-Dzabiba látogatni?

A szarvas atyja. Ezt jelenti Abu-Dhabi eredeti, arab neve, s alighanem a gazellákra utal, amelyek kis számban előfordulnak az emirátusokban. De ki törődik itt a gazellákkal, amikor néhány évvel ezelőtt Abu-Dhabit a világ leggazdagabb városának választották? S nem véletlenül. 

Ez egy csillogó-villogó mesevilág, amelyet az elmúlt néhány évtizedben húztak fel a sivatag közepén, s épületei, tengerpartja láttán csak ámul-bámul az ember lánya. Na jó, a sivatagi klíma, az időnként szinte elviselhetetlen forróság miatt néhány éve kénytelenek voltak „esőcsináló” berendezést felállítani a térségben – de ahol olaj van, ott pénz nem számít, s így valamivel elviselhetőbb a klíma. (Oké, a virágok kipusztulnak a járdaszigetekben, de azokra meg nem sajnálják az öntözőberendezéseket, s ha vízzel se bírják, hát hetente újakat ültetnek, mert belefér...)

Hogy miért érdemes Abu-Dhabiba látogatni?

Ha másért nem (persze másért is), de a Zájed sejk-mecsetért mindenképpen. Az 54 márvány kupola, a négy minaret, a hatalmas főcsarnok, vagy a világ legnagyobb szőnyege smafu ahhoz a békességhez, ahhoz a nyugalomhoz képest, amely elfogja az embert a gigantikus fehér falak között. A vízzel teli medencék, a fehér oszlopok miatt sokaknak jut eszébe róla a Taj Mahal, de igazából a Zájed sejk-mecsetnek saját „arca” van. S nem csupán azért különleges, mert a nők földig érő, hajat és kezet egyaránt eltakaró, fekete abaja nélkül be sem tehetik a lábukat az épületegyüttesbe. (Nagyon praktikus egyébként az egész: a bejáratnál van egy pincehelyiség, abban öltözhetnek át a nők – az útlevelük ellenében megkapják a földig érő, fekete ruhát, amit kifelé menet nyilván vissza kell adni.) A mecset területén belül tilos olyan fotót készíteni, amelyen (európai szokás szerint) akár csak egymás vállát is átkarolják az emberek – ezeket szigorúan kitöröltetik a biztonsági őrök a fényképezőgépből. Ők így vigyáznak a mecset szentségére, amely nem csupán a helyieket nyűgözi le, hanem a turistákat is. Csakúgy, mint (bár egészen más műfajban) a Ferrari World, amely a belvárostól körülbelül negyven kilométerre található – a Formula–1-es pálya szomszédságában egyébként – de ez senkinek sem okoz gondot, hiszen mivel a benzin fillérekbe kerül, a taxizás is nagyon olcsó mulatság.

S hogy mi van itt?

Tulajdonképpen egy világszínvonalú vidámpark – a Ferrari stílusára alakítva. Akarsz 120-szal menni egy kacskaringós hullámvasúton? Megkapod. Szeretnéd inkább elérni a 240 km/órás sebességet? Az is lehetséges. Igaz, utóbb ne nagyon akard megnézni a rólad készült profi képeket, mert elképzelhető, hogy nem ismersz rá a saját arcodra. De nem csupán a Ferrari autókkal összerakott hullámvasút jelent itt látványosságot. A márka szerelmesei olyan klasszikus modelleket láthatnak, amelyekből már csak néhány van a világon, vagy kipróbálhatnak egy igazi Formula–1-es szimulátort, és semmiképpen se hagyják ki az első látásra a budapesti szellemvasúthoz hasonlító kalandot, amely valójában egy 4D-s moziba kalauzol, ahol elképesztő zuhanásélményben, kanyarsebességben, akciókban lehet része annak, akinek bírja a gyomra. Szerencsére úgy találták ki, hogy átlagosan tíz másodpercenként néhány másodpercet pihenhet a szem (és a gyomor), úgyhogy csak kevesen lesznek rosszul tőle, de azoknak inkább az andalgós sétakocsikázást ajánljuk az „olasz tájakon”, sínen futó, gyönyörű Ferrarik volánja mögött.

Nagyon elegáns.

Mint ahogyan elegáns az Emirates Palace szálloda is, amely hivatalosan ötcsillagos (hiszen nem lehet több), de gyakorlatilag inkább hét. A turisták számára is nyitva áll az ajtaja (fölötte Rolex faliórával), amely mögött a fényűzés magas fokát láthatjuk. Ámulatba ejtő – úgyhogy egyszer mindenképp érdemes megnézni. Már csak az élő zene miatt is, a hallban lévő elegáns (de megfizethető) cukrászda miatt, vagy éppen a bankjegykiadó automata miatt, amelyről közelebbi szemlélődés után kiderül, hogy valójában nem ad ki pénzt, viszont aranyat igen. A titka, hogy az arany éppen aktuális (percnyi pontos árfolyamán) vásárolhat belőle bárki színarany medált vagy érmét. Nyilván nem olcsó, de aki szereti az ilyesmit, annak mindenképp megéri. Arról nyilván szót sem kell ejteni (hiszen természetes), hogy ennek a szállodának is gyönyörű, tiszta, hófehér tengerpartja van, ugyanúgy, ahogyan a többi hotelnek is az öbölben. Itt nagyon ügyelnek rá, hogy a turisták jól érezzék magukat – igaz, meg is kérik mindennek az árát. A legolcsóbb szoba sem nevezhető jóindulattal sem olcsónak, a lakosztályok ára pedig átszámítva körülbelül kétmillió forint – éjszakánként. Ellenben gyönyörű, és a városi legenda szerint van egy bejárata, amelyet szigorúan őriznek – itt csak a sejk léphet be az épületbe. Őt pedig aligha érdeklik az árak.

 

Tóth Anita

Rovat: